Emlékezet

Nem egy és nem kettő történetet hallgattam meg. Mindig elmondom a vendégeimnek, hogy mikor kilép tőlem az ajtón, nem fogok emlékezni az rá és a családállítására sem.

Nem mindig hiszik el. Valaki akkor hitte el, amikor vissza jött és én újra bemutatkoztam neki. Az első időkben haragudtam magamra azért, mert nem emlékszem. Aztán azzal magyaráztam, hogy ez egyfajta védekezési mechanizmus. Így biztosan nem árulom el a vendég történetét senkinek, hiszen nem is emlékszem rá. Akkor tehát ezzel védem magam a sok történettől, amiket hallok?

Amikor itt ül és mesél nekem valaki a JELENBEN, akkor tudom, hogy a MÚLTjában megélt és megoldott eseményeket mondja el. Akkor ő ott a MA szintéjén élte, és oldotta meg a történetet. Túlélte! Ez a legfontosabb.

Most itt van nálam és mesél. Voltaképpen Ő egy nagyon erős, okos ember, és rendben is van, csak még nem tudja. Abban tudok neki segíteni, hogy egy kicsit másképpen lássa azt a múltat, és ha ehhez társult egy transzgenerációs elakadás akkor azt is a helyére rakjam.

Vagyis akkor miért is felejtem el a történetét? Azért, hogy ne tudjam elmesélni másnak? Ez rendben van. Hiszen senki nem szeretné mástól visszahallani a történetét, ahogyan én sem. (Ez a csoportos családállítás egyetlen szabálya, amit minden egyes állításnál elmondok a képviselőknek.)

Hogy miért nem emlékszem a történetekre, egyik vendégem segített megérteni.

Nála, valami nagyon furcsa módon egy részlet visszajött a múltjából, amire rá is kérdeztem, hogy most mi a helyzet azzal a dologgal? Meredten nézet rám, hogy miről is beszélek (?) vele soha nem történt ilyen. Ekkor jöttem rá, hogy mi történik. A emlékeink változnak. Ő, a vendégem, megengedte magának az állítás után, hogy feljöjjenek a jó emlékei is a múltjából, és amikor újra ott ült velem, azok a történések amik fájtak – de időközben megoldódtak - , már nem voltak ott! Nem volt rájuk szüksége.

Ekkor értettem meg miért nem kell nekem sem emlékeznem, miért jó, hogy el tudom felejteni azt a sok mindent amit hallgatok.

A múltunk egy illúzió, a mi saját elménk szüleménye. Arra emlékszünk, ami ahhoz kell, hogy túléljünk. Valamint ahhoz, hogy helyzeteket megoldjunk.

Erről részletesen a következő cikkemben olvashatsz. Kövess be a facebookon az instagramon.

Lángh Éva